STIPINE ŽVRLJE

Isten veled, kapitány. Engage.

Egy személyes Žvrlja Jean-Luc Picard-ról és a Prijevodi Online születéséről.
Stipe Dumančić
14 perc olvasás
Tetszett? Ossza meg!
Email
Link másolva
Jean-Luc Picard kapitány

Valamivel több mint két hete, egészen pontosan 2026. október 28-án meghalt Sir Patrick Stewart. A brit színészre a legtöbben valószínűleg az X-Men Xavier professzoraként vagy a Star Trek Jean-Luc Picard kapitányaként emlékeznek majd. Nekem persze a második szerep sokkal fontosabb. A Star Trek: Az új nemzedék egyike azoknak a sorozatoknak, amelyeken felnőttem, és sokkal nagyobb hatással volt rám, mint talán magam is gondoltam.

Az évek során sok színész, énekes és más ismert ember halt meg, akinek szerettem és követtem a munkáját, de még sosem reagáltam így. Általában elolvasom a hírt, elszomorodom, eszembe jut egy film, egy sorozat vagy egy dal, aztán megyek tovább. Amióta viszont olvastam Patrick Stewart haláláról, alig telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna rá, Jean-Luc Picard-ra és mindarra, amit ez a figura életem egy szakaszában jelentett nekem. Nem sírtam, nem roppantam össze, semmi ilyesmi. Egyszerűen úgy megérintett a hír, ahogyan magam sem vártam, és még mindig próbálom megérteni, miért.

Úgy tudnám a legjobban leírni, hogy olyan érzés volt, mintha meghalt volna a nagyapám. Tudom, ez furcsán hangozhat, főleg ha egy színészről beszélünk, akivel sosem találkoztam személyesen. De napok óta éppen ez a hasonlat jár a fejemben. Egyik nagyapámat sem ismertem. Az egyik nagyon fiatalon, harminc körül halt meg, a másik egy hónappal a születésem előtt. Így nem nőhettem fel egy nagyapa mellett, nem hallgathattam a történeteit vagy a tanácsait, és nem volt mellettem egyszerűen csak egy idősebb ember, aki a tapasztalatával és a gondolkodásmódjával példát mutathatott volna. Nem szeretnék most nagyon belemenni a családi viszonyokba és abba, mi hiányozhatott még gyerekkoromban. Tény, hogy egy ilyen ember hiányzott az életemből. Ahogy ma Picard-ra gondolok, egyre inkább úgy érzem, hogy ennek egy részét benne találtam meg.

A HRT 2-től az Enterprise-ig

Valamikor 1993-ban, 1994-ben vagy 1995-ben figyeltem fel a Star Trekre. Azt hiszem, a horvát köztelevízió második csatornáján, a HRT 2-n ment. Azok voltak a mi kilencvenes éveink, a háborúval, Jugoszlávia szétesésével és mindazzal, amiben akkor éltünk, és ami csak lassan kezdett lecsillapodni. Tíz-tizenegy éves lehettem. Emlékszem, néha belebotlottam a sorozatba, megnéztem egy-egy részt, de akkor még nem fogott meg különösebben. Érdekes volt látni az űrhajót, az idegen lényeket meg azt a sokféle technológiát, de még nem voltam elég érett ahhoz, hogy megértsem, mi lesz az, ami néhány évvel később annyira magával ragad.

Igazán valamikor 2001-ben vagy 2002-ben szerettem bele a Star Trekbe, tizennyolc vagy tizenkilenc évesen. Akkor már másként néztem a világra, többet értettem a beszélgetésekből, a szereplők gondjaiból és egymáshoz fűződő viszonyából, különösen abból, amit Jean-Luc Picard képviselt. Néztem a részeket, visszatekertem őket, újra meghallgattam a beszélgetéseket. Próbáltam megérteni, ki mit akart mondani, és Picard miért éppen úgy cselekedett egy adott helyzetben, ahogy. Annyira beleéltem magam ebbe a világba, hogy gyakran elképzeltem, ahogy az Enterprise legénységének tagjaként élek a 24. században, a világűrben utazom, más civilizációkkal ismerkedem, és egy olyan társadalomban élek, amely a mai emberi ostobaságok közül legalább néhánynak már búcsút intett.

Úgy tudnám a legjobban leírni, hogy olyan érzés volt, mintha meghalt volna a nagyapám.

A technológia persze hozzátartozott a történethez, de nem igazán az nyűgözött le. Hanem az a gondolat, hogy élhetünk olyan világban, ahol a különbségeket nem utasítják el rögtön, ahol megpróbáljuk megérteni azt, amit nem ismerünk, és ahol nem minden problémát kell összetűzéssel, sértegetéssel vagy erővel megoldani. Persze a Star Trekben sincs minden rendben. Vannak háborúk, konfliktusok, rossz döntések és minden egyéb. De ott van az a gondolat, hogy az emberiség fejlődhet, technológiai értelemben és civilizációként is. Hogy lehetünk egy kicsivel jobbak, józanabbak, türelmesebbek, és talán egyszer nem érezzük majd szükségét, hogy folyton vallás, nemzetiség, bőrszín vagy bármi más szerint osszuk fel egymást.

A kapitány, aki tudott figyelni

És mindennek a középpontjában, legalábbis számomra, Jean-Luc Picard állt.

Azt szerettem benne különösen, ahogyan az emberekhez, pontosabban a sokféle lényhez szólt, akivel találkozott. A Csillagflotta egyik legfontosabb hajójának volt a kapitánya, hatalmas tekintéllyel és több száz fős legénységgel, amelyért ő felelt. Nemegyszer kellett olyan döntést hoznia, amelyen az életük múlt. Mégis szinte mindig azzal kezdte, hogy megpróbálta meghallgatni a másik felet, megérteni, mi történik, és olyan megoldást találni, amelyhez nem kell erőszak. Ettől még korántsem volt gyenge vagy engedékeny, és nagyon is megvolt a maga véleménye. Rendkívül szilárdan ragaszkodott a meggyőződéséhez, de ettől nem érezte úgy, hogy le kell néznie másokat, vagy arra kell kényszerítenie őket, hogy úgy gondolkodjanak, mint ő.

Különösen emlékezetesek maradtak számomra a vitái Q-val, aki szerintem az egész Star Trek egyik legérdekesebb alakja. Aki nem látta a sorozatot, annak röviden: Q gyakorlatilag mindenható lény, aki kedve szerint alakítja a teret, az időt és a valóságot. Ennél közelebb aligha kerülhetünk ahhoz, amit istennek képzelünk. Ott áll ez a lény, aki szó szerint bármit megtehet, amit akar, és vele szemben egy egyszerű ember, aki érvekkel, józan ésszel és az emberi értékekbe vetett hitével száll szembe vele. Picard pontosan tudja, hogy egy fizikai összecsapásban esélye sem lenne Q ellen. Ez azonban nem akadályozza meg abban, hogy kiálljon azért, amiben hisz, még akkor sem, amikor Q az egész emberiséget kezdetleges, fejletlen fajnak állítja be.

Éppen ez a viszony nyűgözött le. Picard nem azt próbálja bizonyítani, hogy az emberek tökéletesek, hanem hogy képesek vagyunk tanulni, fejlődni és jobbá válni. Szerintem ez sokkal fontosabb annál az elképzelésnél, hogy az ember volna a világegyetem legokosabb vagy legfontosabb lénye. A Star Trekben számos civilizáció és életforma létezik, sőt vannak olyan lények is, amelyeknek a működését egyáltalán nem értjük. Az olyan alapvető értékeknek, mint a tisztelet, a megértés és az együttérzés, akkor is érvényesnek kellene maradniuk, ha valaki egészen másképp néz ki vagy gondolkodik, mint mi.

Milyen szeretnék lenni egyszer

Ma, negyvenhárom évesen, saját gyerekekkel egyre jobban értem, miért jelentett nekem ennyit egy ilyen figura. Nem mondhatom, hogy Jean-Luc Picard lett belőlem, és össze sem merném hasonlítani magam vele. Én is elvesztem néha a türelmem, tudok makacs lenni, kimondok olyasmit, amit talán nem kellett volna, és rengeteg hibát követek el. De amit a gyerekeimnek igyekszem átadni, nagyon hasonlít ahhoz, amit évekig Picard-tól hallottam. Próbálom elmagyarázni nekik, mennyire fontos megérteni a többi embert, elfogadni a különbségeket, együttérezni másokkal és, talán mindennél fontosabb, megtanulni elfogadni önmagukat. Nem mindig úgy sikerül, ahogy szeretném, de erre törekszem, mert fontosnak tartom.

Gyakran gondolok arra is, milyen nagyapa szeretnék lenni egyszer, ha megadatik. Olyan, akihez az unokái bármilyen kérdéssel, gonddal vagy butasággal odafordulhatnak anélkül, hogy attól félnének, rögtön elítélem őket vagy prédikálni kezdek nekik. Aki meghallgatja őket, próbálja megérteni, amit mondanak, elmondja, mit gondol, közben pedig hagyja, hogy önmaguk legyenek, és meghozzák a saját döntéseiket. Úgy, ahogy Picard tudott beszélni a legénységével. Nem kellett folyton bizonygatnia, hogy ő az okosabb. Volt annyi tapasztalata és önbizalma, hogy mások véleményét is meghallgassa.

És talán éppen ezért ébresztette fel bennem a halála azt a különös érzést, hogy elveszítettem a nagyapámat, aki pedig igazán sosem volt.

Prijevodi Online — Emberek az emberekért

Talán az mutatja a legjobban, mennyit jelentett nekem a Star Trek, hogy miatta indítottam el 2004-ben a Prijevodi Online-t. Az oldalt később sokan megismerték azok közül, akik külföldi sorozatokhoz kerestek horvát feliratokat. Sokkal szerényebben kezdődött az egész, mint azt ma gondolnánk. Az internet régi vitafórumain, a Useneten gyűltünk össze mi, akik szerettük a sci-fit és a Star Treket. Ha jól emlékszem, az egyik csoportnak valami olyasmi volt a neve, hogy hr.rec.sf.star-trek. Ott beszélgettünk a részekről, a szereplőkről és minden másról, ami érdekelt minket.

Akkoriban nem volt könnyű horvát feliratot találni az összes részhez. Egy ponton elhatároztam, hogy megkérdezem a többieket, volna-e kedve valakinek beszállni a közös fordításba. Ma talán nem tűnik nagy vállalkozásnak, de akkor kellett hozzá egy kis bátorság, hogy előálljak ezzel az ötlettel azok előtt, akiket jobbára csak az internetről ismertem. Egyszerű volt az elképzelés: nincs fizetség, nincs bevétel, mindenki annyit ad bele, amennyit tud és szeretne, cserébe pedig lesz valamink, ami addig nem volt. Én lefordítom az első részt, valaki más elvállalja a másodikat, egy harmadik a harmadikat, és idővel összehozunk valamit, amit mindannyian használhatunk. Úgy döntöttem, az Encounter at Farpointtal, Az új nemzedék első részével kezdem. Tulajdonképpen így indult az egész.

Ott ismertem meg Marin Bugarićot (más néven MotheB-t), aki akkor a spliti FESB hallgatója volt, ma pedig ugyanazon kar dékánhelyettese, és a zágrábi Bruno Zorićot, akit többen Snyder néven ismernek. Velük vágtam bele a projektbe. Hármunkat a Star Trek iránti közös rajongásunk hozott össze. Nem volt üzleti tervünk, és eszünkbe sem jutott pénzt keresni vele. Egyszerűen szerettük a sorozatot, és azt akartuk, hogy mások is nézhessék felirattal.

Akkor készítettem el a Prijevodi Online weboldalát is, „Emberek az emberekért” mottóval. Ez elég jól leírta az egész projektet. Egyikünk sem várt pénzt a munkájáért, és nem volt semmilyen szervezetünk, amely kiosztotta volna a feladatokat vagy megszabta volna, kinek mit kell csinálnia. Az emberek azért szálltak be, mert kedvük volt hozzá, mert ugyanazokat a sorozatokat szerették, mert örömet okozott valami hasznosat csinálni, és mert jó érzés volt, hogy valaki más használhatja a fordításukat. Sok-sok órányi munka, egyeztetés, javítás és minden egyéb volt benne, de senki nem számolgatta, mennyit tett hozzá a másik, vagy mit nyer vele.

Most, amikor Jean-Luc Picard-ra gondolok és mindarra, amit csodáltam benne, rájövök, hogy talán éppen akkor próbáltam a példáját követni. Persze nem én parancsnokoltam az Enterprise-on, és nem volt nagy tervem a világ megváltoztatására. De sikerült embereket összehoznom egy közös ötlet köré, amelyben hittünk, és amellyel másoknak szerettünk volna segíteni. Külön érdekes, hogy ez valóban sikerült. Abból a néhány emberből, aki feliratot akart készíteni a Star Trekhez, közösség lett. Együtt dolgoztunk, segítettünk egymásnak, beszélgettünk, megosztottuk, amit tudtunk, függetlenül attól, ki honnan jött, hogyan hívták, és melyik nemzethez tartozott.

Sokkal több, mint feliratok

Voltak ott horvátok, szerbek és sok más vidékről érkező emberek. A sorozatok szeretete és a vágy hozott össze minket, hogy valami hasznosat csináljunk. A politikának, a nemzetiségnek és a pénznek ehhez semmi köze nem volt. Ma különösen érdekes ezen elgondolkodnom, ha eszembe jut, milyen társadalomban nőttünk fel a kilencvenes években, mennyire megosztottak voltak az emberek, és milyen gyakran dőlt el minden azon, ki milyen nemzetiségű, hová tartozik. Itt meg mindenki természetesen együtt dolgozott, beszélgetett, megosztotta a tudását, és közösen hozott létre valamit, anélkül, hogy bárkit különösebben érdekelt volna, honnan jött a másik. Csak az számított, hogy legyen kedve részt venni, és rendesen bánjon a többiekkel.

Később másfelé fordultam. Jött a gyümölcsös, az almatermesztés és minden, ami az évek során teljesen más irányba vitt. Bruno továbbfejlesztette a Prijevodi Online-t. Örülök, hogy a projekt tovább élt, miután én már nem vettem benne aktívan részt, de még jobban örülök azoknak a történeteknek, amelyeket Bruno az évek során mesélt azokról, akik a közösségben ismerték meg egymást. A Prijevodi Online-on a feliratok mellett barátságok, keresztszülői kapcsolatok, sőt házasságok is születtek. Emberek, akik valószínűleg sosem találkoztak volna, egymásra találtak valaminek köszönhetően, amit mi néhányan pusztán a Star Trek iránti szeretetből indítottunk el.

Ha jobban belegondolok, talán ez a legszebb része az egész történetnek. Egy olyan helyet hoztunk létre, ahol az emberek önként adták az idejüket, a tudásukat és a munkájukat, cserébe pedig azt érezhették, hogy részesei valaminek, ami közös. Nem osztottak ott pénzt, politikai hatalmat vagy különleges kiváltságokat. Végül sokkal több lett belőle, mint egy feliratos oldal. Olyan kapcsolatok születtek, amelyek évekig tartottak, némelyik, úgy látszik, egy életen át.

Enterprise-unk talán nem volt, de volt egy kis közösségünk, amelyben a sorozatban csodált értékek közül legalább néhány tényleg működött.

Nem szeretném úgy beállítani, mintha mindezt egyedül csináltam volna, mert nem így volt. Marin, Bruno és mindazok nélkül, akik az évek során bekapcsolódtak, a Prijevodi Online nem lett volna az, amivé vált. De örülök, hogy akkor vettem a bátorságot, hogy feltegyem azt az első kérdést, és javasoljam, hogy csináljunk valamit együtt. Úgy látszik, egy viszonylag egyszerű ötlet is jóval többet indíthat el, mint azt az ember kezdetben el tudná képzelni, ha a megfelelő emberek találkoznak körülötte.

Csak most, hogy Picard-ról írok, látom, mennyi köze van mindennek ahhoz, amit évekig néztem a Star Trekben. Különböző emberek, különböző gondolkodásmóddal és képességekkel. Mégis mind ugyanazon dolgoznak, mert hisznek abban, hogy van értelme annak, amit csinálnak, és senki sem kényszerítette őket erre. Enterprise-unk talán nem volt, de volt egy kis közösségünk, amelyben a sorozatban csodált értékek közül legalább néhány tényleg működött.

Ahogy most mindezen gondolkodom, külön öröm, hogy az eredeti oldal 2005-ös biztonsági mentését is sikerült megtalálnom. Több mint húsz év telt el, és még mindig ott vannak a régi bejegyzéseim, a flacus becenevem, a köszönet Marinnak a munkát megkönnyítő programért, és a hírek arról a több száz új feliratról, amelyet az emberek beküldtek. Egy júniusi bejegyzésben azt is írom, hogy mintegy 250 új felirat érkezett, és nem győzöm mindet feltenni az oldalra. Ma visszaolvasva tényleg jó látni, hogy nem pusztán megszépített fiatalkori emlék az egész. Valóban összehoztunk embereket, akik önként áldozták az idejüket valamire, amiből senki nem várt hasznot.

A Prijevodi Online nyitóoldala az eredeti „Emberek az emberekért” logóval és a 2005. június 26-i bejegyzéssel, amely mintegy 250 új feliratról számol be.
Prijevodi Online, 2005. június 26. Részlet a nyitóoldal biztonsági mentéséből, a könnyebb olvashatóság kedvéért átdolgozva.

Ez is egy nyom, amelyet a Star Trek hagyott az életemben. Miatta ismertem meg olyan embereket, akikkel máskülönben valószínűleg sosem találkoztam volna. Tanultam pár dolgot, elindítottam egy saját internetes projektet, és számtalan órát töltöttem olyasmivel, ami örömet szerzett. Ha pedig arra gondolok, hogy ebből a közösségből barátságok, keresztszülői kapcsolatok és házasságok születtek, különösen örülök annak, hogy valami, ami egy sorozattal kezdődött, idővel mások életére is hatással volt.

Nyugodt tengert, kapitány

Amikor valamivel több mint két hete az interneten olvastam, hogy Patrick Stewart meghalt, az volt az első gondolatom, hogy Jean-Luc Picard nincs többé. Persze tudom, hogy Picard kitalált alak, és az összes rész meg a filmek is megmaradnak, megnézhetem őket, ahányszor csak akarom. De nem lesz több olyan új pillanat, amikor láthatjuk ezt az embert újra életre kelteni a figurát, aki ennyit jelentett nekünk. És be kell vallanom, ez jobban megviselt, mint valaha gondoltam volna egy színész haláláról.

Nem tudom, milyen volt Patrick Stewart a magánéletben. Nem ismertem, nem beszéltem vele, nem láttam hétköznapi helyzetekben. Így nem szeretnék úgy írni róla, mintha barátok lettünk volna, vagy tudnám, hogy tökéletes ember volt. Azt viszont tudom, hogy a játékával, a hangjával, a beszédmódjával és a tartásával életre keltett egy figurát, aki rendkívül fontos volt nekem. Jean-Luc Picard mögött persze ott vannak a forgatókönyvírók, a rendezők és még sokan mások, akik a Star Treken dolgoztak. De nehezen tudom elképzelni, hogy ugyanilyen hatással lett volna rám ez a figura, ha más játssza.

Végül talán azt sajnálom a legjobban, hogy sosem mondhattam el Patrick Stewartnak, mennyit jelentett nekem az a figura, akit játszott.

Talán az a legérdekesebb az egészben, hogy csak most, a halála után kezdtem összekapcsolni néhány dolgot a saját életemben. Korábban nem gondoltam arra, hogy Picard-ban talán valamit kerestem, ami hiányzott, amikor felnőttem. Azt sem kérdeztem magamtól, mennyire hatott ez a kitalált szereplő a mai nézeteimre, arra, ahogyan másokhoz viszonyulok, vagy ahogyan a gyerekeimet próbálom nevelni. De amikor ennyi év távlatából visszatekint az ember, rájön, hogy a szüleink, tanáraink, barátaink és a mindennapjainkban jelen lévő emberek mellett néha olyan valaki is formál bennünket, akivel sosem találkoztunk. Olyasvalaki is, aki csak egy tévésorozatban létezik.

Mostanában a Facebookon, a Redditen és másutt olvasom a hozzászólásokat, és látom, hogy mások is így éreznek. Sokan írnak arról, mit jelentett nekik Jean-Luc Picard, hogy vele nőttek fel, hogy a beszédei és a döntései segítettek másképp nézni a világra, és hogy olyan embert láttak benne, amilyenné maguk is szerettek volna válni. Jó ezt látni. Úgy tűnik, másoknak is át tudott adni egy űrhajókapitány olyan értékeket, amelyek a körülöttünk lévő valódi világban talán nem mindig kaptak elég helyet.

Végül talán azt sajnálom a legjobban, hogy sosem mondhattam el Patrick Stewartnak, mennyit jelentett nekem az a figura, akit játszott. Biztosan ezernyi hasonló történetet hallott életében a Star Trek rajongóitól, mégis szeretném, ha az enyémet is hallhatta volna. Hogy tudja, valahol egy kis országban, amely a kilencvenes években háborún ment keresztül, annak minden következményével együtt, volt egy kölyök, aki Star Treket nézett, később lefordította a részeit, és Jean-Luc Picard-ban mindazokon az éveken át talált valamit, ami nagyon sokat jelentett az életében.

Leginkább pedig azt szeretném elmondani neki, hogy hálás vagyok, amiért ha csak a tévéképernyőn keresztül is, megmutatta, milyen lehet az ember, amikor megértéssel fordul másokhoz, mer kiállni az értékeiért, és tudja, hogy az igazi erő abban rejlik, hogy képes meghallgatni és megérteni a másik embert, nem abban, hogy ráerőlteti az akaratát.

Úgyhogy köszönöm, Sir Patrick Stewart, mindazt a sok évet. Köszönöm a beszélgetéseket, amelyeket hallgattam, a részeket, amelyeket újra és újra megnéztem, az értékeket, amelyeket Jean-Luc Picard révén még többre tanultam becsülni, és hogy egy kölyöknek, akinek talán éppen ilyen ember hiányzott az életéből, adtál valakit, akire felnézhetett.

Jó utat, kapitány, és nyugodt tengert, bárhová vigyen is.

Engage.

0 hozzászólás

Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A szerzőről

Stipe Dumančić Superman-jelmezben

Stipe Dumančić

VÍZIÓKKAL TELI VEZETŐ · ÚJÍTÓ · AJVÁREVANGÉLISTA

Szenvedélyes vezető vagyok, több mint húsz éve teremtek értéket paprikából. Felforgattam a baranyai befőzést, felskáláztam a lekvárfőzést, és felépítettem egy szörp-ökoszisztémát.

Hiszek a szinergiában, az agilitásban és abban, hogy ezt a bekezdést senki sem olvassa végig. Nyitott vagyok az együttműködésre. Egyébként.

Hétfőn nem.

Bővebben rólam →

A webáruház kínálatából

Minden termék →